Lego ninjago torta (tej és tojásmentes)


A kispasimnál most a Lego ninjago a menő. Mindenképpen ilyen tortát szeretett volna a suliba vinni. Kaptam tőle egy 4 centiméteres Sensei wu figurát, azzal, hogy "Anya, pont ilyen legyen, csak csinálj neki szakállat is". Igyekeztem, hogy PONT olyan legyen ... :-)

Szóval magam elé vettem a kicsinál is kisebb műanyag figurát (a képen a jobb felső sarokban látható), és készítettem róla egy tízszeres nagyítású "szabásmintát" papírból. A figura így 40 centiméteres lett. Később rájöttem, hogy ebből így egy nem túl nagy méretű torta lesz, talán nem is lesz elég 30 gyereknek meg a tanító néniknek, ezért úgy gondoltam, hogy készítek  egy téglalap alakú tortát is. A legnagyobb sütőformám 30 x 40 centiméteres, ezen persze nem fért volna el a 40 cm hosszú figura, így minden alkatrészét - szintén méretarányosan - lecsökkentettem.


Ez után sütöttem két 30 x 40 -es piskóta lapot, mindkettőhöz dupla adagot vettem az aktuális kedvenc piskótámból. Ehhez (1 adaghoz) szükséges:

350 gr finomliszt
170 gr cukor
1 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál szódabikarbóna
65 ml olaj
360 ml növényi tej

A fenti adag 12 muffinhoz elegendő, azaz ha ebből egy tortát sütnék, akkor egy 12 szeletes tortát kapnék. No már most én négyszeres adagot csináltam, tehát egy 48 szeletes tortát gyártottam. Szerintem jut belőle mindenkinek :-)

Az egyik piskóta lapból kivágtam az emberke - Sensei Wu - alkatrészeit, a másik lapot pedig egyszerűen félbevágtam. Sensei Wu alkatrészeit keresztben félbe vágtam, és saját gyártmányú baracklekvárral kentem meg. A levágott részeket felaprítottam, majd készítettem egy cukor szirupot, mert  az alsó szint puncstorta lett. 

Hozzávalók a cukor sziruphoz:

200 gr cukor
250 ml víz 
1 üvegcse (30 gr) rum aroma

Ezeket az alapanyagokat összefőztem, majd a feléhez egy evőkanál kakaóport kevertem.

A felaprított piskótadarabkák egy részét a kakaós, másik részét a sima cukorszirupba mártottam, összekevertem, majd majd ráhalmoztam a 30 x 40 cm-es, ekkorra már félbevágott piskótalapra, amit előzőleg megkentem egy vékony réteg baracklekvárral. Ez után beborítottam a másik piskóta lappal. Rátettem a torta tetejére egy vágódeszkát, arra 3 doboz tejet nehezékként, és hűvösre tettem pár órára.

Ez után készítettem egy krémet:

500 gr tejmentes margarin
500 gr porcukor

keverékéből. A pihentetés után ezzel kentem be a puncstorta oldalát és tetejét, valamint Sensei Wu összeállított testét is. A figurát egyébként egy kartonlapon raktam össze, ami pont akkora volt, mint maga a figura, így a kész tortán nem látszik, de így biztosabban áll meg a torta.

Mindkét tortát cukormasszával borítottam, amit 1,5 kg porcukorból készítettem. Recept itt:

Ez után már csak díszíteni kellett. A figurát fehér masszával vontam be, a fejét air brush-al festettem sárgára, a többi díszítő elemet pedig színezett cukormasszából vágtam ki. Az alsó torta cukormasszáját még a bevonás előtt színeztem kékre. A legnagyobb fejtörést a szakáll okozta, mert minden mást csak egyszerűen le kellett másolnom a kis figuráról, a szakállhoz viszont komoly kutatómunkát kellett végeznem. 

Puncstorta egyébként már van a blogon, itt, csak egy kicsit kisebb méretben.


5 megjegyzés:

  1. Szia!
    Megpróbáltam elkészíteni a csoki tortát a recepted szerint. 3* álltam neki, de egyik sem sikerült 😢
    2 alkalommal teljes kiörlésű tönkölybúza liszttel, rizstejjel, holland kakaóporral, ezek sajnos csak max 2 centi magasak lettek és tömörek. 3* fehér tönkölybúza liszttel próbáltam, ez sem jött fel csak 3 centire és ez is tömör lett. Próbáltam légkeverésesen és alsó-felsőn is. Nem tudom mit ronthattam el, légyszi segíts. A tortát a férjem szülinapjára szerettem volna elkészíteni de sajnos nem sikerült. Nem vagyok egy mester cukrász, de azt hittem sikerül, ha nem is elsőre. Már kezdem feladni, hogy valaha is tudok vmi ehető sütit sütni tej, tojás, búza és élesztő nélkül. 😞
    Üdvözlettel, kera

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia !
      Ha teljes kiőrlésű liszttel csinálod, akkor sokkal több folyadék kell hozzá,mintha fehér liszttel -ez ez biztos. Tönköly fehérliszttel nem csináltam még, de nem gondolom, hogy máshogy kellene viselkednie, mint a sima finomlisztnek, de ebben a receptben még nem próbáltam. Ha kakaóport is teszel a masszához megint csak több folyadék kell hozzá, mint a fenti leírásban van. Nem légkeveréses, csak egyszerű alsó-felső sütéssel szoktam sütni, ez a különbség befolyásolhatja a végeredményt - bár azt írtad, hoyg így is próbáltad. Ezen kívül nem igazán tudom mi ilehetett a baj, nálam ez egy jól bevált recept, rengeteget használom, itt a blogon is sok receptben hivatkozok rá. Előfordul, hogy csak sütőporral csinálom, olyankor egy evőkanálnyit szoktam használni hozzá. Azért arra ne számíts, hogy olyan könnyű lesz, mint egy sok tojásos piskóta, ha ahhoz hasonlítod, akkor valóban tömör, de ha ismered a tojás nélkül készült "piskóták" állagát, akkor ahhoz mérten megfelelő állagú és finom "piskótának" kell ebből a receptből születnie. Remélem egy kicsit segítettem :-)

      Törlés
    2. Szia!
      Köszi a gyors választ, bár azt elfelejtettem pontosítani, hogy nem a fenti alapján csináltam meg a sütit, hanem a csoki torta recept szerint, de ahhoz nem tudtam írni, így hát csak ide írtam. Az enyém biztosan tömörebb a kelleténél, sajnos. Az nem lehet baj hogy a kakaó holland, mert azt hiszem abban több a kakaó tartalom, mint a normálban? Annyit esetleg tudnál segíteni, hogy a csoki tortát mekkora kerek formában kellene sütni, mert én egy 24 centisbe készítettem, nincs sajnos kisebb.
      Egyébként nagyon megörültem, amikor rátaláltam a blogodra, hogy ilyen sok ötletet adtál, mert hirtelen el voltam keseredve, hogy mit is fogunk mi mostantól enni, amibe nincs búza, tej, tojás, szója, burgonya, zab, mogyoró, mandula, kesudió, élesztő, len, mustármag, napraforgómag.
      Azért köszönöm hogy megpróbálsz segíteni :-)

      Törlés
  2. Szia!
    Elnézést hogy nyaggadtalak, csak reméltem hogy válaszolsz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia !

      Bocsánat, most nézem, hogy a forma méretére vonatkozó válasz valóban kimaradt. Ezzel kapcsolatban nincs konkrét válaszom. Nekem mindenféle formám van, és mindenfélébn szoktam sütni ezt a "piskótát" is, úgyhogy nem tudom, hogy ez az adag milyen vastag korongot eredményez egy 24 centis formában, de szerintem ez nem is anynira lényeges. Ha kissebb formában sütöd vastagabb lesz nyilván, és kicsit tovább is kell sütni, mintha nagyobb formában tennéd, az eredményt tűpróbával ellenőrizheted (a késznek vélt süti közepébe beleszúrsz egy hurkapálcát/saslik rudat/fépm hústűt/spagettit, és ha nem ragad rá a massza, akkor valóban kész). Ha vastagabb, akkor viszont célszerű kettévágni töltés előtt, ami nem mindenkinek egyszerű. Ha nagyon szép, egyenletes vastagságú lapokat szeretnék, akkor nagyobb formában szoktam sütni több részletben, így nem kell elvágni a lapokat, és olyan lesz, mint a legprofibb cukrász keze alól került volna ki. Ha magas tortát szeretnél egy 24 centis kerek formában, akkor lehet, hogy másfélszeres, vagy kétszeres mennyiségű alapanyagból kellelkészítened. Akárhogy is döntesz, arra számíts, hogy a kész tortalap nem lesz sokkal magasabb, mint a nyers massza "vastagsága", tehát lényegesen nem fog megemelkedni.

      Tájékoztató jellegű adatokat szoktam írni minden, a blogon található recepthez, itt a ninjago tortánál például 30x40 centis téglalap alakú tepsit használtam, és dupla adag masszát tettem bele, azaz 700 gr lisztből készült egy tortalap. De ez kedved szerint változtatható.

      Ennél a tortánál is a 30x40 centis formát haználtam, láthatod, hoyg milyen vastag, és milyen állagú lett a végeredmény : http://tejestojasmentes.blogspot.hu/2014/07/torta-40-szuletesnapra-tej-es.html

      Ezeken a képeken is látszik a "piskóta " állaga: http://www.tejestojasmentes.blogspot.hu/2013/02/muffintorta-viragcserepben-sutve-tej-es.html

      Illetve itt is talán még jobban:http://tejestojasmentes.blogspot.hu/2013/07/szalonnas-kolbaszos-sajtos-torta-tej-es.html#more

      Remélem segítettem. Ha más, általad feltett kérdésre nem válaszoltam, akkor tedd fel még egyszer légyszíves, mert nem találom :-)

      Szép napot Neked !

      Törlés