Vár torta fázisfotókkal (tej és tojásmentes)


Boldog 2013-at mindenkinek !!! Úgy gondoltam, hogy az új évet kezdhetnénk egy klassz, kisfiús tortával, természetesen tej, és tojásmentesen. 


Hozzávalók egy 25 x 25 centiméteres formához:

cukormassza 2 kg porcukorból (4 adag)

fehér piskóta:
2 bögre liszt
1 bögre cukor
2 bögre növényi tej
2 evőkanál sütőpor
1/4 bögre növényi olaj

Az alapanyagokat összekeverjük, és 200 C-on 35-40 perc alatt készre sütjük.

barna piskóta:
1,5 csésze liszt
1,5 csésze cukrozatlan kakaópor
1 evőkanál sütőpor
1 csésze forró víz
1 csésze növényi tej
1/2 csésze növényi olaj
2 csésze cukor

Az alapanyagokat összekeverjük, és 200 C-on 45-50 perc alatt készre sütjük.

Amikor a piskóták elkészültek, és kihűltek baracklekvárral (vagy bármilyen jól kenhető mag nélküli lekvárral) ragasszuk össze a kétféle tésztát, és kenjük le a torta külsejét is. Erre azért van szükség, hogy a fondant majd jól ragadjon rá.

Ha a piskóták süléskor felpúposodtak, akkor vágjuk vízszintesre a felületüket. A képen azért látható alul is egy világos piskóta réteg, mert ezt a "fazonírozást" én csak a világos piskótával tettem meg, az ebből levágott résszel pedig kipótoltam a sötétebb piskótát. Ha sikerül két lapos, egyenletesen vastag réteget sütnünk, akkor erre a kozmetikázásra nincs szükség - nekem most nem sikerült, de a cukormassza úgyis elfedi...


A négyzet négy sarkát le kell vágnunk, hogy elférjenek majd a bástyák. Ezt csinálhatjuk késsel, vagy egy pogácsa szaggatóval is. A vágott felületet is be kell majd kennünk lekvárral.

                                      

Ha elkészültünk a torta formázásával borítsuk be szürkére színezett cukormasszával. Ezt szerintem a legegyszerűbben úgy kivitelezhetjük, ha a cukormasszát 4-5 mm vastagra nyújtjuk egy szilikon lapon, majd ezzel a lappal együtt a tortára borítjuk.


Amikor meggyőződtünk róla, hogy a cukormassza lap jó helyen van, óvatosan lehúzhatjuk róla a szilikon lapot.


Egyengessük el a cukormasszát úgy, hogy mindenhol szépen rásimuljon a tortára.


Vágjuk le a túllógó részeket egy pizzavágóval először csak 2-3 centiméterrel a torta oldala  mellett, majd amikor újra lesimítottuk, és biztosak vagyunk benne, hogy mindenhol végig takarja a cukormassza a tortát, akkor a torta és az alátétlap találkozásánál.



Ha a tortát szépen leburkoltuk (itt láthattok egy videót a módszerről) egy késsel vagdossuk be, hogy tégla hatást érjünk el. Maga a torta el is készült, már csak fel kell díszítenünk azokkal az alkatrészekkel, amiket már néhány napja elkészítettünk.


 A tornyokat és fikurákat ugyanis legalább 2-3 nappal korábban érdemes elkészíteni, hogy kellőképpen kiszáradjanak, és megtartsák a formájukat.

A cukormasszát színezzük szürkére, nyújtsuk ki 5-6  mm vastagra, vágjuk belőle téglalapokat, és formázzunk belőlük bástyákat.

A nagyobb bástyákhoz (4 db) levágott üdítős üvegeket használtam firmaként. Bevontan háztartási fóliával, és köré igazgattam a téglalapot, a két oldal találkozásánál vízzel ragasztottam össze. Kivágtam egy 1x1 centiméteres négyzet alakú kiszúróval a lőréseket, és egy késsel tégla mintát rajzoltam a még puha masszába, majd félretettem száradni.






A torta tetején lévő kisebb bástyákhoz wc papír  tekercseket használtam szintén folpackkal borítva. Amikor a cukormassza megszilárdult a tartó elemeket (műanyag palack és wc papír guriga) egyszerűen kihúztam a bástyákból, a fóliát pedig lefejtettem a bástyák belsejéről.


A lovagot szintén szürke cukormasszából készítettem, majd ezüst színű felület festékkel kentem be.


A pajzsra  egy K betű és egy 5-ös szám került jelezvén, hogy egy Karen nevű kisfiú 5 éves lett :-)



A bástyákat vízzel felragasztott cukormassza kövek tartják a helyükön. Jól funkciónáltak, még egy autós utazást is kibírt a torta, és egyben érkezett meg a buli helyszínére.